Beszélgetés ifj. Hidi Endre szobrászművésszel

beszelgetes ifj.hidi endre szobraszmuvesszelSzobrok és kerámiák között

Id. Hidi Endre nagy­dob­ronyi keramikusművésznek, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) alapító tagjának a neve ismerősen csenghet minden olvasónk fülében, s minden bizonnyal fiáról, ifj. Hidi Endre szobrász- és iparművészről is olvastak már, például a Nagydobrony központjában álló, általa megmintázott Paprikafűző asszony c. szobor kapcsán. De miként indult el pályáján a fiatal művész, s mi jellemző alkotásaira? Ezekről a kérdésekről beszélgettem el a minap ifjabb Hidi Endrével, a RIT tagjával.

– Miért lettem művész? Kora gyermekkoromtól kezdve a művészet vett körül otthon, benne nőttem fel. Gyakran bementem édesapám műtermébe, s ellestem tőle, hogyan lehet megformázni az agyagot. Már 8-10 évesen készítettem ebből az anyagból szoborfejeket, kisebb csészéket, stilizált testű, de gondosabban megformált fejű szobrocskákat, melyeket magam festettem ki, édesapám pedig ki is égette azokat – emlékezik vissza gyermekkorára a művész. – Az iskolában is nagyon szerettem a rajzot, s egy pillanatig sem volt kétséges, hogy képzőművészi pályára lépek. A Nagydobronyi Középiskola 9. osztályának az elvégzése után felvételiztem az Ungvári Erdélyi Béla Képzőművészeti Szakközépiskolába, s fel is vettek. Megjegyezném, hogy idős kora ellenére engem is Balla Pál festőművész készített fel a felvételi vizsgákra, aki annak idején édesapámat is segítette. Keramikus szakon tanultam, ahol szobrászatot is oktattak, amit én már akkor is nagyon szerettem.

Az utolsó évfolyam előtti nyáron eljutottam a vajdasági Óbecsén megrendezett képzőművészeti táborba, melynek munkájában a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanárai és hallgatói is részt vettek. Menasági Péter magyarországi szobrászművész vezette a szobrászati foglalkozásokat, akivel barátságot kötöttem, s ő inspirált arra, hogy jelentkezzem a Magyar Képzőművészeti Egyetemre. Másodszori próbálkozásra fel is vettek a szobrászat szakra, és három évvel ezelőtt befejeztem tanulmányaimat. Már diákként is a természetes alapanyagokat – kő, vas, fa – szerettem megmunkálni, nem a műgyantát, s ma is a hagyományos alapanyagokat kedvelem, ám modern felfogásban alkotok. Szobraim figurális indíttatásúak, de stilizálom őket, elvonatkoztatom a pontos, naturális ábrázolástól. Emellett iparművészettel is foglalkozom, s kerámiából is készítek figurális indíttatású, ám stilizált szobrokat.

– Miként osztja be az évet, mely művésztelepek, táborok munkájába kapcsolódik be, milyen kiállításokon mutatta már be alkotásait?

– Télen általában kerámiával foglalkozom, tavasszal és ősszel szobrokat készítek, kiállításokra készülök, nyáron pedig művésztelepekre utazom. Tavaly és tavalyelőtt felkerestem a Felvidéket, a somorjai nemzetközi művésztelep munkájában vettem részt, ahol felvidéki, magyarországi, erdélyi és délvidéki magyarok mellett szlovákok, románok, szerbek, macedónok is jelen voltak, s én voltam az egyetlen kárpátaljai résztvevő. Az idén, július első felében Magyarországon, a zalaszentgróti művésztelepen töltöttem el két hetet, illetve részt vettem a beregszászi főiskolán megrendezett Veres Péter Alkotótábor munkájában is. Július 19-től pedig Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán immár harmadszor megrendezésre kerülő Jankovics Mária Alkotótáborban fogok szobrászatot oktatni a gyerekeknek.

Eddig főleg csoportos kiállításokon vettem részt, az elsőn a magyar fővárosban, harmadéves egyetemi hallgatóként, diáktársaimmal együtt. Emellett több magyarországi tárlaton is bemutattam alkotásaimat, például 2010-ben egy budapesti kiállításon, ahol átvehettem a Samu Géza-díjat. Még ugyanabban az évben Győrben sor került a családi tárlatunkra, melyen édesapámmal és a nővéremmel együtt vettem részt. Emellett Szolnokon és Mátészalkán, Kárpátalján pedig Ungváron, Munkácson, Beregszászban és Nagyszőlősön állítottam ki a munkáimat a RIT tagjaként, a társaság kiállításain. Aztán Beregszászban volt egy közös tárlatom az unokatestvéremmel, Veres Ágota festőművésszel. Az idén ősszel pedig – a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán – sor kerül az első önálló kiállításomra. S természetesen a művésztelepek zárásaként megrendezett tárlatokon is kiállítom a táborozás ideje alatt elkészített műveimet.

– Miként választja meg a különböző szobrok alapanyagát, milyen kő-, illetve fafajtákat szeret megmunkálni, s hogyan tudja beszerezni a különböző alapanyagokat?

– Az anyag megválasztása attól függ, hogy mit akarok megmintázni. Például most, Zalaszentgróton készítettem egy orrszarvúszobrot, s követ választottam alapanyagnak, mert erőt sugárzó anyag, s ezért jól visszaadja egy ilyen robusztus, erőteljes állat egyéniségét. Egy stilizált pillangót viszont egész más anyagból formáztam meg. A fafajták közül a tölgyfát és a gyümölcsfákat (diófa, cseresznyefa) kedvelem, a kőfajták közül pedig a mészkövet és a homokkövet. A nagydobronyi Paprikafűző asszonyt is homokkőből faragtam.

A fa és a vas beszerzése könnyű. A fát nemcsak erdészetektől vásárolom, hanem helybeli, nagydobronyi gazdáktól is, akik – ha kivágják egy öreg fájukat – felajánlják nekem, hogy megvehetem azt. A vashoz is könnyen hozzájutok. A kő beszerzése viszont körülményesebb. Kárpátalján inkább olyan kemény kövek találhatók, mint a bazalt, illetve a gránit. Mészkő is akad, de nem jó a minősége, nem felel meg a szobrászat céljára. Ukrajna más pontjairól hozatok mészkövet, homokkövet. Az említett Paprikafűző asszony alapanyagát például 750 kilométerről, a moldáv határ melletti jampili kőbányából szállították le hozzám. A fuvardíj pedig megnöveli a kőbeszerzés költségeit. A réz és az ón pedig drága, ezért bronzszobrokat csak külföldi művésztelepeken készítek, ahol az alapanyagok és az öntőműhely is a rendelkezésemre állnak.

Lajos Mihály, Kárpátinfó,
2013. július 26., 02:00, 654. szám.